Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kutya és a gyerek

2008.11.29

GYEREK ÉS KUTYA

Ha gyerekünk szeretne egy kutyust hát mondjunk igent! A gyerekhez egy magához való társat kell választanunk ami élete végéig nála marad. 

Kutyához gyerek

Vannak gyerekek, akik egyenesen beleszületnek a kutyás élet közepébe, hiszen már világra jöttük elôtt is volt kutya a háznál. Ha az állat valóban családtagként él velünk, és kellôképpen jólnevelt, a kisbaba megszületése nem okoz problémát. Természetesen be kell tartani néhány életbevágó alapszabályt: például azt, hogy a kutyát és a gyermeket sohase hagyjuk magára együtt, ôrizetlenül! Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni: nagyságrendekkel több újszülött esik áldozatul saját zavart egyéniségû, felelôtlen, éretlen, pánikba esett anyjának, mint a család négylábú kedvencének (gondoljunk csak a szemétkukában, nejlonzacskóban, kukoricaföldön, emésztôgödörben megtalált, többnyire sajnos már menthetetlen csöppségekre), de az óvatosság soha nem árthat. Már az sem tekinthetô éppen kívánatosnak, ha a rácsos ágyból kilógó ujjacskát a kutyus és a baba felváltva veszi a szájába. Mivel az elsô két-három évben a kisgyermekre nemigen tudunk észérvekkel hatni, minden a kutya fegyelmezettségén és a gazda éberségén múlik. Ismerek ugyan olyanokat, akik elsô lépéseiket a család borzas házôrzôjének szôrébe kapaszkodva tették meg (némelyik ilyen jelenetnél magam is jelen voltam), ez azonban nem jelenti azt, hogy minden kutya alkalmas erre a dajkaszerepre. A nagytestû, kimért mozgású, higgadt kutyák itt elônybe kerülnek az örökmozgó, olthatatlan kíváncsiságtól és játékvágytól hajtott ebekkel szemben.

 

Gyerekhez kutya

Ha a baba születésekor éppen nincs kutya a családban, a beszerzéssel várjunk néhány évet. Csak akkor vágjunk bele, ha a gyerekkel mát szót tudunk érteni. A bizonytalanul totyogó kisgyereket a hebehurgya kölyökkutya könnyen fellökheti, tûhegyes tejfogaival játék közben megsebezheti. Ha végül a megkutyásodás mellett döntünk, olyan fajtát válasszunk, amelynek a vérében van, hogy féltôn vigyázza a gazda jószágát. Az az eb, amelynek a munkájához évszázadok óta hozzátartozik a testközeli, mégis kíméletes érintkezés a báránnyal vagy akár baromfival, a kis ember épségére is tud majd vigyázni. Vigyázás alatt azonban itt is azt kell értenünk, hogy maga a kutya ne tegyen kárt akaratlanul a gyerekben. Soha ne hozzuk olyan helyzetbe az állatot, hogy úgy érezze: a kicsit másoktól, idegen emberektôl kell öntevékenyen megvédenie!

Ha az öt-hat éves kisfiú vagy kislány szívesen dicsekszik is el az óvodában vagy az iskolában négylábú barátjával, saját magunkat ne hagyjuk megtéveszteni: a „kis gazdit” a nála idôsebb vagy termetesebb kutya sohasem fogja fônökként elismerni! A serdülôkort még el nem ért gyerek a kutya szemében nem lehet falkavezér, ugyanis még kölyökszaga van. A kellôképpen szocializált kutya türelmesen viselkedik vele szemben, hiszen a gazda „kölyke”, a jólnevelt jókedvében állat engedelmeskedik is néhány vezényszavának, az aktív, játékos kutya pedig a közös cselekvés öröméért akár még komolyabb együttmûködést igénylô gyakorlatokat is végigcsinál vele, ám teljes mértékben az uralma alá nem veti magát: alapvetôen a család felnôtt tagjának a kutyája marad. Ahhoz, hogy a gyerek ténylegesen (és nem csak jogilag) sajátjának mondhassa a kutyát, meg kell várni a tíz-tizenkét éves életkort. Sok függ a gyerek érettségétôl is: ki korábban, ki késôbb válik alkalmassá arra, hogy elôször saját magára tudjon vigyázni, majd rábízható legyen az állat is. Az elsô pillanattól kezdve a gyerek viselje gondját (persze szülôi irányítás mellett) az állatnak, hogy ezáltal is erôsödjön a kötelék kettejük között.

 

A nyerô páros

Ha a gyereknek választunk kutyát, ne a saját ízlésünkre hallgassunk! Olyan fajta mellett döntsünk, amelyet fizikailag is képes lesz uralni, és amelyben nem teng túl oly mértékben a „becsvágy”, hogy a vezérségre törve kis gazdája ellen forduljon. Azok a fajták, amelyek a „bébiszitter-szerepre” alkalmasnak bizonyulnak, itt nem jöhetnek számításba: noha „atyai” jóindulattal viseltetnek a gyerek iránt, éppen azért, mert „felülrôl néznek” rá, igazán engedelmeskedni nem fognak neki. A boxert például, amely tökéletes játszótársa a kicsiknek, amíg a szülô is jelen van, felügyelet nélkül sétálni engedni velük nem életbiztosítás: él-hal ugyan a gyerekekért, de gyenge pontja, hogy nem tûri, ha más kutyák provokálják, s ha „felveszi a kesztyût”, bizony felnôtt kell ahhoz, hogy akár kézzel, akár parancsszóval megfékezze.

A kotorékebek, ezek a konok, izgága kis bajkeverôk sem jelentenek ideális társat, még ha méretüknél fogva alkalmasnak látszanának is.

A túl kicsi ölebek hátránya, hogy a gyerek kerülhet kellemetlen helyzetbe, ha meg kell védenie ôket. A vizslák jellemüket tekintve megfelelôek volnának, ám számolni kell azzal, hogy minden vadászkutya számára megszûnik a világ, ha vadat, vagy annak látszó élôlényt lát, esetlen vonzó szimatra bukkan. Bármilyen vonzó „eleven játékkutya” a spániel vagy a beagle, óvakodjunk tôlük: ha a fejükbe vesznek valamit, nehéz ôket eltéríteni tôle.

Mindezen szempontok persze csak általánosságként kezelhetôk, s akadnak kivételek. A fajtatiszta kutyáknak azonban mindenképpen megvan a fajtára jellemzô egyénisége, hiszen éppen ez teszi ôket alkalmassá eredeti feladatuk elvégzésére – pontosan ebbôl adódóan azonban némiképp „sarkított jellemek”. Nagyon sokszor éppen ezért a keverékek bizonyulnak a legjobb választásnak. Egy szó, mint száz: a gyerek mellé olyan kutya való, amely valóban függ kis gazdája szaván, és jobban érdekli a közös játék, mint a külvilág bármiféle ingere.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.